ló kép
lovardakalauz.hu logo
Fotós nyereményjáték eredmények


Aranyalma Vendégház

Cím: 2658 Horpács, Szabadság út 7.
Tel.: (35)382-343, (30)311-4018

Email: info@aranyalmavendeghaz.hu
Web: http://www.aranyalmavendeghaz.hu/




HORPÁCS a Börzsöny, a Cserhát és az Ipoly közé ékelődött falu, amely Nógrád megye legkisebb településeinek egyike. Nevét a szófejtők a horpasz, horpad szóból magyarázzák, következtetve arra, hogy a település első lakói elbújtak a kis dombok horpadásában, nyiladékaiban. A kis falu Borsosberény, Pusztaberki és Patak irányából közelíthető meg. Mindhárom irányból egy dombtetőre érünk, onnan tekinthetünk le a néhány utcára, házra.


A kisközség legfontosabb nevezetessége az 1906-ban ifj. Mikszáth Kálmán tervei alapján épült Mikszáth kúria, melyben az író bútoraival, használati tárgyaival, kézirataival, egyéb emléktárgyakkal, dokumentumokkal berendezett emlékmúzeum működik. A falu látnivalói közé tartozik a XIX. század elején épített Szontágh kúria illetve az 1740-1744 között épült barokk stílusú katolikus templom. A templom sírkertjében és a temetőben nyugszik Mikszáth Kálmán felesége és kisfia, Szontágh Pál és Nagy Iván (történész). A település érdekessége, hogy a legenda szerint itt esett le a boldogságot hozó aranyalma, amely motívum a falu mai címerében is megjelenik.

Horpács Budapesttől 65 km-re fekszik, lakosainak száma: közel 200 fő, a falun belül közért és kocsma található. Jótanács: a helyi boltban érdemes előzetesen egyeztetni az alapvető élelmiszer igényt (kenyér, tej). Mobil postaszolgálat működik, részletek a faluházban. Van internetezésre lehetőség. A helyi orvosi rendelőbe hetente kétszer jár a körzeti orvos.


Állattartás a faluban: kutya, macska, baromfi, nyúl, sertés, juh, kecske, marha, ló, szamár stb. Rendezvények: falunapot - szeptember közepén, hétvégén ünnepli a falu, október elején - Mikszáth emléknapot, október végén - Nagy Iván emléknapot tartanak, májusban Ivó napon - apák napi ünnepség kerül megrendezésre.
Horpács a Nyugat Nógrád és Börzsöny alja tájegységekhez tartozik, amely érinti a Duna-Ipoly Nemzeti Park területét. A rengeteg természeti látnivaló mellett történelmi várromok és kastélyok gazdagítják a táj szépségét.

A szálláshely egyszerre csak egy baráti társaságnak áll a rendelkezésére. 1-6 fő között csak a földszintet nyitjuk ki, a tetőtér zárva marad (külön kérésre az alsó szint 8 főig pótágyazható, illetve igény szerint a tetőteret is igénybe lehet venni. 6 fő felett megegyezés szerint a tetőtér is nyitva áll.


A vendéglovak elhelyezése


Az ár magában foglalja a: jó minőségű takarmányt (széna, lucerna és zab), fedett szín alatti elhelyezést (melynek aljzata termett talaj). Külön igény szerint előzetes megbeszélés alapján szalmát és kikötő kötelet is tudunk biztosítani beszerzési áron.


Az áraink az alábbiakat tartalmazzák: Ágynemű és törölköző használat, mosogatószer, WC papír, konyhai eszközök használata, hűtőszekrény, cserépkályha használata tűzifával, fedett kerti szalonnasütő használata bográccsal és tűzifával, motorok, biciklik elhelyezése a nyitott szín alatt, udvaron belül zárt parkolási lehetőség akár 6 autó részére is, a kertből zöldség, gyümölcs fogyasztható.
 

 


Szolgáltatások

 

  • mini bár (igény szerint)
  • idegenvezetés
  • a környék nevezetességeinek (kulturális és természeti értékeinek) bemutatása gyalog vagy lóháton
  • tereplovaglási lehetőség csak gyakorlott lovasoknak
  • lovas kocsizás
  • lovas szánozás.


Látnivalók, nevezetességek:


Nógrád megye várromjai: Drégely-vár (szálláshelyről gyalog elérhető), Nógrád-vár, Szanda-vár.
Irodalmi emlékhelyek: Helyben: Mikszáth kúria, Csesztve: Madách kúria, Mohora: Tolnay Klári színművész nő szülőháza (emlékhely).
Kastélyok a közelben: Szügy: Kubinyi-kastély, Szécsény: Forgách-kastély, Mohora: Vay-Zichy-kastély, Cserhátsurány: Jánossy-kastély.
Múzeumok, kiállítások: Népművészet: Bánk, Balassagyarmat, Hollókő, Nagybörzsöny: Bányásztemplom, vízimalom, Ipolytarnóc: 20 millió éves őslelet.
Gyalogtúra: Börzsöny, Duna-Ipoly Nemzeti Park, Herencsény: gyönyörű, védett erdő
Horgászás: Bánki tó, Tereskei tó, Nőtincsi tó, Diósjenői tó, Kétbodonyi tó, Nyírjesi tórendszer, Ipoly folyó … számos víztározó.
Strandolás: kiépített medencés strand: Diósjenő, Balassagyarmat, Kemence
Strandolás élővíznél: Bánki tó, Diósjenői tó, Nyírjesi tó rendszer egyes tavai, Balassagyarmat), Ipoly szabad strand (Őrhalom).
Lovaglás, kocsikázás: Kezdő lovasoknak: Nagyoroszi, Rétság, Balassagyarmat, Katalinpuszta, Nógrádgárdony. Haladó lovasoknak: tereplovaglás helyben, előzetes egyeztetés alapján. Lovas kocsizás, szánozás: helyben, előzetes egyeztetés alapján.


Lótartók, túralovasok figyelem! A parasztudvar melléképületét képezi egy 15 m hosszú és 4 m széles három oldalról zárt, egy oldalról nyitott szín, mely kb. 10 ló elhelyezésére alkalmas. A lovak ellátására szolgáló takarmány helyben van, az udvaron belül házi állatot nem tartunk. Az említett szín kizárólag a vendéglovak rendelkezésére áll.

 

 

 


 

Keresés
Hirdetés
copyright by Deilen Informatika | Minden jog fenntartva.