A ló kiképzésének rendszere II.

A hamis krágli
Ez esetben a támaszkodást a kéz kényszeríti ki. A ló legmagasabb pontja már nem a takaró, hanem a nyak elülső harmadában rendszerint a 3.-4. nyakcsigolya magasságában van. Ez igen súlyos, nehezen megszüntethető hiba, még következetes munkával is. A hiba felszámolása az energikus előrehajtás, a helyes ütemesség fenntartása (elsietés meggátolása) mellett az engedő kéz útján a nyak kinyújtását kell elérni, hogy a lovat a helyes támaszkodáshoz szoktassuk könnyű kézzel.

A szár mögött
Tulajdonképpen a hamis kráglinak mint hibának a kiteljesedése, de itt a ló már fel sem veszi a szársegítséget, feladja a támaszkodást, az elől hátrafelé kitér, a homlok-orr vonal a függőleges mögé kerül.

Ezt a hibát a ló nyaka és a lovas keze közötti összeköttetés megkezdésével kell kezdeni. A lónak bizalmat kell kapnia a kézhez. Fontos szerep jut a helyes alapozó munkának, hiszen ez esetben gyakran a hosszú száron való lovaglásig vagy a futószárazásig kell viszonyulnunk.

A szár ellen vagy szár felett
A ló tarkóban nem enged, alsó nyakizmaival és legtöbbször beejtett és megmerevített háttal nyomást fejt ki a kéz ellen. A szár hatása nem jut el a hátulsó végtaghoz, valamely izületben elakad. Ez esetben a homlok-orr vonal jóval a függőleges előtt a vízszinteshez közel található.

Megszüntetése az elengedettség fokozásával, futószárazással történhet. A hiba oka többnyire a leszorított, lefelé és hátra ható kéz.

Az eddigi munka ellenőrzése
Az ütem, elengedettség és támaszkodás elérésében végzett munkánk ellenőrzése, egyúttal a természetes egyensúly visszanyerésében elért fejlődést is mutatja.

Az ellenőrző gyakorlat az utána engedő szár segítség, amikor a lovas a szárat kezéből fokozatosan kicsúsztatja. Ezzel egyidőben az előre hajtó befolyásaival el kell érni az ütem és az iram a folyamatos állandóságát. A gyakorlat bármely jármódban végezhető. A szárak utána engedése a „hosszú szár” mértékéig történjen, ez a mérték kb. ott van, ahol a támaszkodást kereső ló szája a vállizülettel egy magasságba kerül. Az utána engedés befejeztével a szárakat ismét felvesszük, vagy a lovat lépésbe felvéve teljesen odadobjuk.

A ló helyes reakciója a gyakorlatra a következő:
 

• A ló előre és lefelé nyúló orral, teljesen fesztelenül, lengő háttal mozog, halad tovább anélkül, hogy ütemet vesztené, iramán változtatna.
   
• A hosszú szár mértékénél megálló száron puha támaszkodást vesz.
   
• A fokozatos szár felvétele esetében, a szár hatása a tarkó, nyak és a hátulsó végtag izületeinek hajlítottságát a ló „keretét” szűkíti a szár hatása, nem akad meg sehol sem.

Amennyiben a ló a gyakorlat közben nem nyújtja nyakát, vagy a szárat egy rántással veszi ki a kézből, az biztos jele annak, hogy nyak- és hátizomzata nincs feloldva, a lovas túl sokat „dolgozott” kezével és túl keveset hajtott előre. Tehát a támaszkodás helytelen volt, a lovat aktívan igazította fel (lásd Összeszedett ügetés).

A lendület
A tolóerő kifejlesztésének szakasza szorosan kapcsolódik a lendület kifejlesztéséhez.

A lendület a hátulsó lábakból eredő energikus impulzus lengő hát újtán történő átvitele a ló egész előremozgására.

Tehát a hátulsó végtagból eredő erő a hídként szolgáló elengedett háton keresztül áttevődik az elülső végtagokra is, ezek levegőben függése hosszabb.
Az erélyes mozgás miatt a lebegés fázisa hosszabbodik, ebből következik, hogy lendületről csak a lebegő fázissal rendelkező jármódokban beszélhetünk.

A lendület azonban nem tévesztendő össze a „nagy mozgással”, hiszen a ló veleszületett adottsága. A veleszületett nagy mozgás anatómiai sajátosságokon keresztül valósul meg, ideális tartás, izületek helyes szögelése stb.

Az ebből fakadó kifejezés hosszú lépések azonban merev háttal, előrefordult nyakkal (felemelt fejjel) is megvalósulhatnak, ami ellentmond az eddig megismert alaptételeknek.

A lendület tehát csak az eddig tárgyalt pontok megléte esetén értelmezhető, tehát mindig kiképzés eredménye, ami természetesen függ az örökölt adottságoktól, de kiköti az elengedettséget, rugalmasságot és a lovas által való szabályozhatóságot (előrelovagolhatóság, felvétel, átengedőség).

A lendület a leírtak szem előtt tartásával akkor állapítható meg, ha a csánk a hátulsó végtag felemelése után azonnal energikusan előre mozog és nem felfelé vagy hátrafelé húzódik. A hátizomzat átveszi a mozgást és kellemesen ülteti a lovast, akit magával visz a mozgásba. Az elülső lábak akciója általában javul.

A lebegés fázisának kifejezettsége és nagysága a lendület fokmérője. A lendület annál nagyobb, minél fokozottabb az iram. A lendület kifejezettsége a munka-és az összeszedett jármódokban mutatkozik meg.

A lendület tehát nem csak a közép és nyújtott jármódokban értelmezhető, hanem ugyanúgy hozzátartozik a munka és összeszedett jármódokhoz is.
 

Hordozó erő kifejlesztése

Az egyenes igazítás
Az egyenesség és ferdeség kérdését a lovaglás alapelvei között már érintettük.

A hátulsó lábak tolóereje csak akkor hat egyenes irányban és teljes egészében az előremenésre, ha a hátulsó végtagok az elülső síkjában mozognak, a hátulsó lábak követik az előzők patanyomát. A lovas ebben az esetben képes hatékonyan hajtani a hátulsó végtagot, illetve szárhatással az azonos oldali hátulsó végtagot megterhelni.

Az elülső és hátulsó lábakat azonos irányba kell hozni, ezt hívjuk egyenesre igazításnak.

A természetes ferdeség a lovak többségével veleszületett, ezt még fokozza, hogy a ló eleje keskenyebb mint a hátulja.

A ferdeség általában jobb oldali, ez abban nyilvánul meg, hogy a hátulsó lábával az elülső jobb láb patanyomának jobb oldalára lép. Ezért a hátulsó jobb végtag tolóereje átlósan a ló bal vállán át hat, tehát erősebben terheli a bal elülső végtagot és erősebb támaszkodást keres a bal száron. Egyidejűleg a ló a lovas jobb csizmája ellen megy, azt nem fogadja el.

A balra ferdeség ritkábban fordul elő, természetesen jellemzői – az oldalak felcserélésével – megegyeznek a fentiekkel.

A ló mozgásának bázisa a hátulsó végtag, ahonnan a mozgás kiindul, éppen ezért az egyenesre igazítás folyamatában a ló elejét igazítjuk a hátulsók elé (nem fordítva!).
Az egyenesre állított ló hossztengelye tulajdonképpen a gerincoszlop – mindig a kijelölt nyomvonalhoz igazodik, akár egyenes, akár ívelt az.

Az egyenesre állítás már a segítségekre való szoktatással megkezdődik, a célzott egyenesre igazítás az „állításban” való lovaglással veszi kezdetét és a hajlított lóval két patanyomon végzett gyakorlatokban teljesedik ki.

Az összeszedés
A lókiképzés célja a teljesítményre képes és használható ló. Ennek érdekében lényeges a ló végtagjaira nehezedő súly eloszlását egyenletessé tenni. Ezzel a ló, a lovas nélküli terheletlen nyers egyensúlyát, majd a kiképzés során kialakult lovassal terhelt egyensúlyt is feladja és a végtagpárok (elülső-hátulsó) eredeti funkcióját megváltoztatja.

Az elülső lábpár természettől fogva a nagyobb terhet viseli, a hátulsók természetes tevékenysége az előremenés biztosítása.

Az összeszedés célja a természetes állapot megváltoztatása úgy, hogy a hátulsó láb a súly hordásából az eredetinél nagyobb részt vállaljon. Ez csak a hátulsó végtagok fokozott hajlításával érhető el.

A hátulsó végtag fokozott hajlításával a súlypont hátrább tolódása megvalósul, így az fokozottan részt vesz a súly viselésében.

Ennek előfeltétele a lendület és az egyenesre igazítottság. A fokozott előrehajtás útján elért tolóerőt, a lendület az esetben a kéz nem engedi ki – így nem az iram változásában ölt testet –, hanem éppen ellenkezőleg a kitartó vagy felvevő szár felfogja azt és az átengedő háton keresztül a ló hátulsó lábaira juttatja vissza, ezzel a tolóerőt hordozó erővé alakítja.

Ez a folyamat az alábbi külsőségekben nyilvánul meg:
 

• a ló fara süllyed.
• az elülső lábak tehermentesülése folytán azok mozgása szabadabbá válik.
• a lépések, vágtaugrások térnyerése csökken, de a lendület nem vész el, hanem emelkedettebb mozgásfolyamatban nyilvánul meg.
• a feligazítottság, az összeszedettség fokával arányosan nő (relatív feligazítottság).

A száron lévő ló állandóan relatív feligazítottságban jár, kevésbé terhelt hátulja és jobban terhelt eleje esetében viszonylag hosszú és kevéssé feligazított nyakkal mozog, mély támaszkodással.

Az összeszedett ló a far süllyedésével, a hátulsó láb súlyviselésével – nyilván az elülső tehermentesülésével – arányosan magasabb feligazítottsággal és rövidebb nyakkal, de hordott háttal mozog.

A fenti két bekezdés tulajdonképpen a relatív feligazítottság tisztítására. Ezzel ellentétes a kezek által kikényszerített abszolút feligazítottság, ez esetben kezek kényszerítik ki a feligazodást és a ló nem hordott háttal dolgozik, ami természetesen helytelen.

Az összeszedettség csak szakszerűen felépített kiképzés és türelmes, céltudatos munka útján érhető el.

A helyesen kifejlesztett hordozó erő próbája és a helyes reakció a következő:
 

• a lovas a fennálló könnyű támaszkodást több lépés vagy vágtaugrás során feladja, kezét a sörényélen előre csúsztatja.
• a ló eközben iramtartóan hordja a lovasát és,
• ellentétben a támaszkodás próbájánál leírtakkal a fej és nyak tartása változatlan lesz, a feligazítottság megmarad.

szerző: Boros Sándor
cikk támogatója: nyíregyházi Fedeles Lovarda