Bács-Kiskun
Baranya
Békés
Borsod-Abaúj-Zemplén
Budapest
Csongrád
Fejér
Győr-Moson-Sopron
Hajdú-Bihar
Heves
Jász-Nagykun-Szolnok
Komárom-Esztergom
Nógrád
Pest
Somogy
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Tolna
Vas
Veszprém
Zala
A LOVAS ÜLÉSE, BEFOLYÁSAI
Az eddigi fejezetekben is gyakran történt utalás a lovas ülésére, befolyásaira. A lókiképzésnek is sarkalatos pontja a lovas képzettsége, amely az eddig taglalt elméleti tudnivalókon túl főként a gyakorlati tudáson múlik. Tekintsük át röviden a lovas alapképzésének menetét, alapvető munkamódszerét.
A lovasok alapkiképzése három fő munkairányra terjed ki:
Mindhárom nevelési cél egyformán jelentős, mind egymással szervesen összefüggnek és így egymástól el nem választhatók. Ebből adódik, hogy nem lehet valakit csak helyesen, szépen ülni megtanítani, vagy csak a befolyások összehangolására és legkevésbé az érzésre kiképezni.
Mind az ülést, mint a befolyásokat az érzés szabályozza és határozza meg. Az érzés nem más, mint annak értékelése önmagukon, hogy kényelmesen, testünket teljesen elengedve, csak egyensúlyunkból fakadóan ülünk-e a nyeregben. Ugyancsak rá kell érezni a ló mozgásának követésére, a befolyások összehangolt használatára, a ló könnyed vezetése érdekében. Ilyenformán az érzés megfogalmazása is nehéz, hiszen az minden lovas sajátja, igazodik anatómiai és pszichés adottságaihoz. A kiképző feladata, hogy a fiatal lovas helyesnek ítélt gyakorlatai után felhívja figyelmét, hogy a végrehajtás – képzettségi szintjének – megfelelő volt, a lovas pedig igyekezzen az ott tapasztalt érzést (érzetet) raktározni.
A lovasok gyakran túlbecsülik képességeiket és lebecsülik az előírt feladatot, ha valamelyik feladat nem sikerül, a hibát nem magunkban, hanem lovunkban vélik megtalálni.
Ha különösen „bölcsek” akarnak lenni, a ló testalkati vagy szervi fogyatékosságait okolják.
szerző: Boros Sándor
cikk támogatója: nyíregyházi Fedeles Lovarda
