A végtagok statikája

A házi emlősállatok törzsét a négy végtag a föld felett tartja, hordozza és a mozgás különböző típusainak megfelelően mozgatja. A végtagok mozgékony, többszörös szögét képező emelőrendszerhez hasonlíthatók. Az előrehaladó mozgásban a végtagok alátámasztó és előrelendítő emelőként működnek, amelyben a hátulsó végtagok a mozgás motorjai.

Az elülső végtag statikája
A törzsfejlődés során a végtag egyes csontjai is átalakultak. Az előrehaladó mozgás gyorsulásával a lapocka hossza nőtt, a karcsont megrövidült, vaskosabbá vált, erőkarjai viszonylagosan is hosszabbodtak. Az alkar és a lábközép hossza nőtt, a könyökcsont vastagabbá vált, az orsócsont elvékonyodott, teste beleolvadt a könyökcsontba, ugyanakkor erőkarja nagymértékben nőtt. Az ujjak hossza viszonylagosan rövidült, az ujjperccsontok viszont megvastagodtak. A fokozódó teher hatására természetesen az izmok ereje és statikus hatása (tollazottság) is nőtt.

Szabályos lábállás esetén a törzs tömegének több mint 55%-a az elülső végtagokra esik, és a lapockára hat. A törzset a több izom hevederszerűen a két lapockához erősíti, a végtagok között felfüggeszti.

A lapocka forráspontjából vont függőleges – mint az erő iránya – az alkar, a lábtő és a lábközép tengelyén áthalad és az ujjhegy mögött éri a talajt. A kar, a vállizület, a lapocka kétharmad része az ujj a tengely felé esik.
Amikor az állat a talajra helyezi a végtagjait, a végtag csontjainak láncolata két egyenlő nagyságú, de ellenkező irányú erő hatása alá kerül. Egyik a törzs súlya, másik a talajtól a törzs felé irányuló ellenhatás.

A lapocka forgáspontjára ható törzs súlya a vállizületet behajlítani igyekszik. Az ízület előtt haladó, hevederszerűen működő kétfejű karizom a hajlítás hatására megfeszül, és egyfelől erős, szinte porcos inával ellennyomást gyakorol a vállizület csúcsára, másfelől húzó hatást gyakorol a lapockákra, ezzel rögzíti a vállízületet. A rögzítést a vállizület többi nyújtó izmai is segítik.

A kétfejű karizom – amíg a végtag a törzs súlyát viseli, ezáltal a könyökízület nyújtott állapotban van – megfeszül, az izomba mint hevederbe a karcsont belefekszik.

A test súlyának – mint lefelé irányuló erőnek a hatását – a kétfejű karizom rögzítő hatásán kívül a felületes és mély ujjhajlító izom, valamint a lábtő hajlító izmainak statikus ereje is rögzíti. A könyökízület tehát a kétfejű karizom hevederszerű működése és a karcsonton eredő lábtő és ujjhajlító izmok statikus hatása közösen rögzíti.

A lábtő rögzítése közvetett. Minél erősebben feszül a kétfejű karizom a lapocka erős terhelése következtében, annál erősebben rögzíti inas összeköttetés révén a lábtő izületet. Ezen kívül a lábtő rögzítését, a felületes ujjhajlító izom inas szakaszának hevederszerű működése elősegíti. Fontos szerepe van még ebben a lábtőt hátulról övező szalagoknak is.

A végtagra ható másik erő a talajtól a törzs felé irányuló ellenerő, amely az ujj- és a lábtőizületen keresztül a könyökizületre hat, és azt a törzs súlyához hasonlóan, szintén behajlítani igyekszik. Az izületeket rögzítő szalagok azonban mérséklik az erő következtében, erős, hirtelen hatását. A törzs felé irányuló ellenerőknek kb. a fele ugyanis a csüdizületben az ujjhajlító inakra vetődik át.

A végtagok terhelése az ujjizületeket túlnyújtaná (hyperextensio). Ezt az izületek hajlító felületén azonban az egymás fölött helyeződő inakból és szalagokból álló ún. „hármas heveder” akadályozza meg, és rögzíti az izületeket.

A felületes hevedert a felületes ujjhajlító izom ina képezi, amely az ínhüvely kezdetétől a pártaizületig terjedően, gátolja a lábtő, a csüd és a pártaizület túlnyúlását. A megfeszülő ín az ínhüvelyt feszíti, s alátámasztásakor, súlyviselés alkalmával az izomnak fölötte helyeződő izomhatását mintegy kiiktatja, ezáltal az izomhas nem vesz részt a statikus működésben.

A középső hevedert a mély ujjhajlító izom ina képezi, amelynek ínhüvelyétől a patacsonton tapadó szakasza az összes ujjpercizületet áthidalja, túlnyúlásukat gátolja. A középső heveder vastagabb és erősebb, mint a felületes; működéskor az ínhüvely a felületeshez hasonlóan kikapcsolja az izomhas működését.

A mély hevedert a csüdegyenlítő készülék alkotja, amelyet a párta- és a pataizület hátulsó és oldalsó szalagjai egészítenek ki.

6. ábra Az elülső végtag statikus rendszere

A csüdegyenlítő készülék szalagjai három csoportra oszthatók:

1. A szalagrendszer elülső szakaszát lóban a teljesen inas, csont közötti izom képezi; az egyenlítő csonti ínhüvely statikus hatása jelentéktelen.
2. A középső szakasz a hátulsó egyenlítői ínhüvely és a porcos nyírcsonti szalagból áll; az itt helyeződő gyűrűszalag az ujjhajlító inakat rögzíti.
3. A végső szakaszt az alsó egyenlítőszalagok képezik; kétoldalt az izületek oldalsó szalagjai és a csont közötti inas izomtól leváló, a közös ujjnyújtó inához térő felső egyenlítőszalagból származó inak gátolják az izületek oldalirányú kitérését. A pártaizület a láb hátulsó felületén futó szalagjai és a pataizület szalagjai a két izület statikus rögzítését.

szerző: Boros Sándor
cikk támogatója: nyíregyházi Fedeles Lovarda