ló kép
lovardakalauz.hu logo

A combra való engedés


A combra való engedés kifejezetten a comb alatt – mint azt a befolyásoknál említettük – az alsó lábszárat, illetve a csizmát értjük.

A combra való engedés tulajdonképpen a két patanyomon végzett gyakorlatok előgyakorlata, az oldaljárások bevezetése.

Az egyoldali csizma használat már eddig is szerepelt a gyakorlatok között, azonban nem követeltünk folyamatos átlépést a végtagoktól. Ennél a gyakorlatnál azonban a belső csizmától való határozott ellépés a feladat, azaz a belső lábak egyenletesen a külsők előtt és felett lépnek, a ló előre és oldat halad az állítással ellentétes irányban. A combra való engedéséhez a ló kifejezetten hajlítása nem szükséges, állításban lovagoljuk.

A combra való engedés végrehajtásához az alábbi befolyások hatnak együtt:

  • a lovat állítjuk a kívánt oldalirányú mozgással ellentétes irányba
  • belső csizma valamivel a heveder mögött átlépteti az azonos oldali lábpárt
  • belső oldalon egyoldali terhelő testsúly egyoldali meghúzott derékkal
  • külső csizma ügyeli a far kiesését
  • a belső szár állít
  • a külső szár ellentart, vezeti a ló vállát.


A belső csizma az átlépést akkor képes létrehozni, amikor a belső hátulsó láb előrelendül, a csizma hatását szükség szerint lépésenként kell megismételni. A belső csizma hatását az oldalt és előrehaladás arányát a külső szár határozza meg. Az oldalt haladás az eredeti patanyomtól maximum 45 fokban térjen el.

A combra való engedést a ló belső oldali lábpárjának az eredeti (előrehaladó) síkban mozgásának visszaállításával történik. Az eddig alkalmazott befolyásokat megszüntetjük és a lovat előre lovagoljuk az alábbi befolyásokkal.

  • félfelvétel
  • kétoldali előrehajtó csizma
  • kétoldali terhelő testsúly meghúzott derékkal
  • engedő szár


A combra való engedés tipikus gyakorlata a négyszög kisebbítése és nagyobbítása.


42. ábra A négyszög kisebbítése – nagyobbítása

 

szerző: Boros Sándor
cikk támogatója: nyíregyházi Fedeles Lovarda

(2008-10-19)
Keresés
Legfrissebb cikkek
Érdekességek
Hirdetés
A ló testtájai
A ló csontjai
Cikk a lovasoktatásról
Pirkadat előtt - elmélkedés
A ló mozgásszerveinek statikája
Kezdő lovas oktatása - futószáras lovaglásoktatás
A végtagok statikája I.
A végtagok statikája II.
A ló mozgásának dinamikája I.
A ló mozgásának dinamikája II.
Jármódok I.
Jármódok II.
Az érzékszervek
Útmutatás a lóval való bánáshoz
Tanulási modellek a ló kiképzésében I.
Tanulási modellek a ló kiképzésében II.
A lovaglás alapelvei
A ló kiképzésének rendszere I.
A ló kiképzésének rendszere II.
A lovas ülése, befolyásai - Bevezető
A lovas ülése I.-II.-II.
A lovasérzés
A lovas befolyásai, segítségek I.
A lovas befolyásai, segítségek II.
A ló kiképzése során alkalmazott módszerek
A ló futószárazása
A lovaglás alapgyakorlatai
A félfelvétel
A megindulás, megállítás- lépés, ügetés jármódban
Fordulatok lépésben, ügetésben I.
Fordulatok lépésben, ügetésben II.
Iramváltások lépésben, ügetésben
Beugratás vágtába
Fordulatok, irányváltások vágtában
Hátraléptetés
A combra való engedés
Dél-Alföldi Lovastábor
Galopp Lovas Üdülőfalu
Papkúti Hagyományőrző Lovastábor
Capári Lovastábor
Pegazus Lovastábor
Borzvári Lovastábor
Egeres Völgyi Lovastábor
Mecseki kaland- és lovas tábor
Szedresi Lovastábor
Vépi Lovastábor
Szajki-tavak Lovastábor
Nyírség Erdei Lovastábor
Vaspatkó Lovastábor
Ezüst Ló Lovastábor
Bíbor Horse Lovastábor
Galga Lovastábor
created by Deilen | Minden jog fenntartva.