

A hátraléptetés
A hátralépésről és végrehajtásának elvárt módjáról, a nehézségekről a jármódok tárgyalásánál beszéltünk. Ugyancsak említésre került a büntetések alcím alatt. Itt a hátraléptetésről, azaz a hátralépéshez szükséges állapotról, befolyásokról lesz szó.
A hátralépés több szerző szerint a lónak nem természetes jármódja, arra tanítani kell. A hátralépés túl korai vagy szakszerűtlen tanítása a lovat megtanítja arra, hogy az előrelovaglás elől hátra kitérjen, a szártól hátra meneküljön. Éppen ezért a hátralépést csak a biztos támaszkodásban, a csizmák előrehajtását biztosan elfogadó, egyensúlyát visszanyert lóval gyakoroljuk. A hátralépés hossza 4-5 lépés vagy egy lóhossz.
A hátraléptetés során együttható segítségek megegyeznek az állóhelyből lépésbe megindulásáéval, a különbség annyi, hogy az előrehajtó befolyásokat a szár felfogja és a keletkezett izomerőt a hátralépésre fordíttatja. Ez persze csak elmélet, hiszen korábban tárgyaltuk, hogy a hátralépést más izomcsoportok végzik, mint az előre lépést.
Összefoglalva a hátraléptetéshez szükséges befolyások a következők:
A hátralépés megkezdése előtt el kell dönteni, hogy hány lépést vagy milyen hosszan akarunk hátraléptetni. A hátralépést lépésenként kell lovagolni, ügyelve rá, hogy a lépés hossza és magassága is meglegyen, a ló ne a földön húzza a lábát. A hátralépés irama nem lehet gyors, az ütemesség itt is fontos. Amennyiben a kívánt mennyiségű hátrálás megvalósult, a felvevő szár hatást be kell szüntetni, a mozgást előrehajtó befolyásokkal meg kell szakítani.
A hátralépés befejeztével a lovat szabályosan, négy lábon állítsuk meg. A hátraléptetés előrehajtó és felvevő befolyásainak kiváló próbája. A ló szempontjából a fokozott konchajlítás előgyakorlata (lásd összeszedettség).
A hátralépésnél elkövethető hibák túlnyomórészt az előkészítettlenségből adódnak, nevezetesen a támaszkodás, az előrelovaglás elfogadásának és az egyensúly problémáinak visszatükröződése.
szerző: Boros Sándor
cikk támogatója: nyíregyházi Fedeles Lovarda
