Az összeszedett ügetés (rövid ügetés)
A nehéz feladatok közé tartozik, a lovas és a ló számára egyaránt. A lovas biztos befolyását és a segítségek egybehangolt alkalmazását igényli. A ló hátulsó lábainak izületeit (csípő és tért) fokozottan hajlítja, ennek következtében a far süllyed, a test súlyát fokozottan a rugózó hátulsó végtagok viselik. A hátulsó lábak felső izületeinek hajlítottsága megfelel a nyak feligazítottságának, ezt nevezzük relatív feligazítottságnak (az aktív feligazítás a lovas keze által helytelenül kikényszerített feligazítás). A hátulsó végtagok fokozott megterhelése következtében az elülső végtagok tehermentesülnek, így könnyedén és folyamatosan képes a ló ezeket előrevinni. A hátulsó lábak patanyoma valamivel az azonos oldali elülső lábak patanyoma mögé kerül.

A vágta (galopp)
A ló leggyorsabb haladási módja. Háromütemű, ugrások sorozataiból álló járómód. A törzs előrevitelét túlnyomórészt az egyik hátulsó végtag végzi, a törzsre ható tolóerő tehát nem a test hossztengelyének irányába esik, hanem az impulzust adó hátulsó végtag felől, az átlós helyezkedésű elülső végtag felé hat. Ebből adódik, hogy a vágtázó ló testének hossztengelye nem a haladás irányában, hanem az átlós végtagokat összekötő egyenes irányában van (ez helyes lovaglással korrigálható). Ebben a jármódban a test súlyát a következőképpen viselik a végtagok (1) külső  hátulsó végtag (A külső jelölés attól függ, hogy a ló melyik kézen vágtázik, a bal kézen vágtázó ló belső fele bal oldala, külső fele a jobb oldala. Jobbkézen értelemszerűen fordított az irányjelölés), (2) külső hátulsó, a belső hátulsó és a külső elülső közösen (három láb alátámasztás), (3) a külső elülső és a belső hátulsó (átlós láb pár alátámasztás), (4) a földre érkező belső elülső csatlakozik az átlós láb párhoz (három láb alátámasztás), (5) a belső elülső láb, (6) a lebegés (a végtagokon nincs súly).

A ló vágtája közben az elülső és hátulsó végtag párok nem egymás mellett fognak talajt, hanem az egyik oldaliak előrébb, aszerint, hogy melyik oldali végtagok talajra érése a korábbi. Megkülönböztetünk jobb-, illetve balkézen történő vágtát (11. sz. ábra).

A lebegés után először a külső hátulsó, majd egyidejűleg a külső elülső és a belső hátulsó és végül a belső elülső ér a talajra, így három patadobbanás hallható. A dobbanásoknak ez a rendje a versenyvágtát kivéve a galopp valamennyi jármódjában azonos.

Hibás a vágta, ha négy patadobbanás hallható (négyütemű vágta), ez abból adódik, hogy a belső hátulsó láb korábban ér talajt, mint az átlós elülső, így egy patadobbanással több hallható. A végtagok súlyviselése megváltozik, az egy láb alátámasztás (1) és a három láb alátámasztás (2) közé beilleszkedik a két hátulsó végtag közös teherviselése. A hiba oka többnyire az, hogy a lovas helytelen rövidítése (Rövidítés, a lovasnak a mozgás iramának csökkentésére irányuló tevékenysége) miatt a ló a lendületéből veszít, a vágtaugrások elmosódottak, a lebegés nem kifejezett (nincs).

11. ábra Vágta jobb és bal kézen

A vágta lovagolható jobb és bal kézen. Ha a ló nem a lovas akarata szerinti kézen galoppozik, akkor „hamisan” vágtázik. Ha lovunkat tudatosan a fordulat ívével ellentétes kézen galoppoztatjuk, azt ellenvágtának hívjuk.
A vágtában előforduló, ugyancsak a lábsorrenddel összefüggő hiba a „keresztezés” (keresztben vágtázik), ez esetben a ló elülső és hátulsó végtagpárjai eltérő kézen vágtáznak (pl. az elülső láb pár balra a hátulsó láb pár jobbra vágtázik).

A vágta iramától függően megkülönböztetünk munka-, közép-, nyújtott-, és összeszedett vágtát.

A munkavágta
A tanuló lovas kezdetben ebben az iramban lovagol. A vágtaugrások kifejezettek, ütemesek és térnyerés vágtaugrásonként kb. egy lóhossz. Az iram kb. 225-250 m/min, a ló képzett egyensúlyát igényli.

A középvágta
Az ütem megtartása mellett hosszabb vágtaugrások, a ló kb. 350-375 m-t tesz meg percenként. Általában ezt az iramot lovagoljuk terep lovaglások alkalmával.

A nyújtott vágta
A díjlovagló feladatok végrehajtása során, a kiképzés előrehaladottabb fokán lévő lovakkal lovagolható legnagyobb térnyerést biztosító jármód.

Az összeszedett (rövid) vágta
Az összeszedett ügetéshez hasonlóan rövidebb, magasabb vágta ugrások. Ez az egyetlen valamennyi jármód irama közül, amelyet egyenes vonalon is kisfokú belső állításban (lásd később) lovagolunk. Erre azért van szükség, hogy a csekély térnyerés mellett fenntarthassuk az ütemességet és lendületességet a vágta ne váljon négy üteművé.

A hátralépés
A lóval veleszületett, de önakaratából ritkán használt mozgás, képzetlen ló nehézkesen hajtja végre. Ennek okai a következők:

• az elülső végtag – amely ebben a mozgásban impulzust adó – gyengébben izmolt és függesztő öve is lazább mint az előrehaladást biztosító hátulsó végtagé.
• az elülső végtag izületeinek szögei is kedvezőtlen állásúak a hátralépés szempontjából.
• a test súlypontja is közelebb helyeződik az elülső végtag párhoz, ezáltal a gravitáció sem segíti ezt a mozgást.

A hátralépés kétütemű vagy csaknem kétütemű mozgás amit a végtagok ügetés lábsorrendben történő mozgatásával végez a ló. A lét átlós láb pár egyidejűleg vagy csaknem egyidejűleg mozog hátrafelé, de a levegőben lévők előbb talajt érnek mint a súlyt viselők, így lebegés nincs. A hátulsó végtagot felemelése után az ellenoldali hátulsó végtag csípő-, térd-, és csánk izületének nyújtó izmai lendítik hátrafelé.

Bár a hátralépés a ló számára energiaigényes, fárasztó, de kiképzett lótól csak a földtől elemelt végtagokkal történő hátrálás fogadható el a földön vonszolt lábakkal, nyomokat hagyó ló mászik visszafelé.

12. ábra A ló hátralépése
 

Úszás:
Úszás közben a ló fejét a vízből kinyújtva végtagjai mélyen a vízbe süllyednek. Az úszás lényegében a vízben végzett ügetés.

Ugrás:
Az ugrás az előrehaladó mozgás közben a ló útjába kerülő függőleges, illetve/és vízszintes kiterjedésű akadály nyújtott lebegő fázissal való leküzdése. Noha az ugrás egy helyből is elvégezhető, gyakoribb az ügetésből és vágtából való ugrás.

A mozgás három fázisra osztható:

• Előkészület: a ló fejét és nyakát felemeli, lendületét elülső végtagjaival valamelyest fékezi („kitámaszt”). Ezzel a mozdulattal megtöri a rálovaglás vízszintes energiáját, azt eredőire bontja. Így alakul át a vízszintes mozgási energia felfelé haladóvá (így „kacsázik” a víztükörre kisszögben eldobott lapos kő is). A kitámasztást követően a test megkezdi a felfelé való haladást. Már csak a vezető (belső) elülső lábon támaszkodik.
• Kivitel: majd a két hátulsó láb kis eltéréssel a súlypontból a talajra bocsátott függőlegeshez közel talajt fog és a testet felfelé lendíti. Eközben az elülső végtag lábtőizületei erősen behajlított helyzetben haladnak át az akadály felett, a hátulsó végtag nyújtott állapotban van. Miután a test elülső fele túljutott az akadályon, a fej és a nyak előrenyúlik, a törzs átfordul az ugrás csúcspontján, előre és lefelé irányul. Eközben az elülső végtag izületei nyúlnak, a hátulsó végtag maximálisan behajlított állapotban a törzshöz simulni igyekszik.
• Befejezés: a fej és a nyak kissé emelkedik, azáltal fékezi a ló sebességét, majd valamelyik elülső végtag talajt fog, ezt követi a párja. Az elülső végtagok csüdizületei súlyátvételkor maximális hiperextenzióba kerülnek. Eközben a két hátulsó végtag is kinyúlik és a földhöz közeledő törzs hátulsó felének súlyát a törzs alá nyomuló végtag felfogja. Ezáltal a vágta következő fázisát vezeti be.

A leírtakból következik, hogy az ugrás felfogható egy nyújtott lebegésű, fölfelé irányuló vágtaugrásnak. Azonban az elugrás előtti utolsó vágtaugráskor nem a szabályos vágtánál hallható három patadobbanás, hanem négy patadobbanás hallható. A négy patadobbanást következő sorrendben halljuk (1) külső első, (2) belső első, (3) belső hátsó, (4) külső hátsó.

Az akadály felett a ló ugrásváltást csinálhat, ami azt jelenti, hogy az eddig jobb lábra vágtázó ló a lebegés fázisában megcseréli a vezető lábat és balkézre vágtázva fog talajt. Az ugrásváltás az ugrás lebegő fázisában helyesen lovagolt lovaknál egyszerű súlyáthelyezéssel elérhető.
 

szerző: Boros Sándor
cikk támogatója: nyíregyházi Fedeles Lovarda