TANULÁSI MODELLEK A LÓ KIKÉPZÉSÉBEN II.

A következőkben röviden összefoglaljuk, hogy mit tekint a ló jutalomnak illetve büntetésnek.

A jutalmazás
A ló jutalmazására egy sor lehetőség kínálkozik, a kedveskedéstől egészen valami finom falat átnyújtásáig sokrétű az út amivel a ló bizalmát megnyerjük, a számunkra hasznos viselkedésmódot jutalmazzuk.

A közös munkában egy bizonyos határon túl olyan pontra juthatunk, amikor lovunk a jutalom tudomásulvételén túl igyekszik a lovas megelégedettségét is kiérdemelni. Egyes viselkedéskutatók szerint – megfordítva az előző állítást – a lónak örömöt jelent valamely mozgás kivitelezése. Példaként említhetjük egy „jól sikerült” ugrás után a nyak rázását, bakolást.

A jutalmazás – ha azt akarjuk, hogy értéke legyen – csak nevelési célzatú lehet. Sajnos gyakran tapasztalható, hogy a lovasok gyakran fenyítik, de ritkán vagy sohasem jutalmazzák a lovaikat, azok teljesítményét, fejlődését természetesnek tartják, ez nagy hiba.

A jutalmazás legegyszerűbb formája a veregetés és a meleghangú dicséret (magyarázata az Érzékszervek c. fejezetben). Gyakorlati tanácsként megjegyezhetjük, hogy az egyoldali csizma segítségek alkalmazásával végrehajtott gyakorlatok eredményes elvégzése esetén az oldalt léptető csizma helyett is célszerű megveregetni, egyébként a nyakon és a nyereg mögött a bordatájékon szokás nyeregből megpaskolni a lovat (ezek a legkönnyebben elérhetők).

Ugyancsak jó hatással van a lóra, ha egy jól sikerült gyakorlat után hosszú száron lépésbe vesszük. A ló, a lovasnak ezt a gesztusát – átmeneti munkaszünet – hamar dicséretnek érzi és legközelebb igyekszik ezt a kitüntetést megint kiérdemelni.

Ha jól sikerült gyakorlat után azonnal zabot, cukrot, almát adunk az szintén dicséretnek számít.

A jutalmazás módjának a ló egyéniségéhez kell igazodnia. A nagyon érzékeny szelíd lovak számára már a simogatás is elégséges. Az „anyagiasabbak” szívesebben veszik a fogyasztható jutalmat, mint a kedveskedést.

Összefoglalva: a jutalmazásnak – a módster a lovas, lókiképző találékonyságára van bízva – a ló egyéniségére szabottnak kell lennie.

A büntetés
A ló büntetése a legvitatottabb fejezete a lovaglás történetének, e tekintetben hosszú utat, néha tévutat járt be a lovaglás. Az ókorban, a görögök szereteten és pszichológiai módszereken alapuló kiképzését a középkorban a ló minden eszközzel való leigázása váltotta fel, mígnem néhány kiváló lovaglótanár ismét „felfedezte” és tökéletesítette az ókori módszert.

Elvitathatatlan azonban a büntetés nevelő jelentősége, ha az ember nem akar megelégedni egy neveletlen lóval, amely soha nem fog elérni említésre méltó kiképzettségi fokot. Az ilyen ló nem a lovas küzdőtársa, hanem küzdésének tárgya lesz.

Soha nem szabad azonban a büntetést a segítségek fölé helyezni. Idézzük Padhajsky tábornokot, aki így fogalmazott: „Egy lovas annál gorombább a lóval, minél nagyobb a személyes becsvágya és minél kisebb a tudása.”

De az erőszak erőszakot szül (lásd a Lóval való bánásmód c. fejezet). Minden büntetés előtt a lovasnak három alapvető kérdést kell tisztáznia magában:

• Okvetlen szükség van-e a büntetésre?
  
  Kétes esetben jobb lemondani a büntetésről, mint azt igazságtalanul kiszabni!
  
  Minden büntetés kiszabása előtt a lovasnak át kell gondolnia: vajon a ló tényleg az engedelmességet tagadja meg, vagy egyszerűen nem érti a feladatot, esetleg nincs abban a helyzetben (testhelyzet, fejlettség, erőállapot), hogy teljesíteni tudja. A feladat nem értése, a tehetetlen helyzet kizárja a büntetést.
  
  Az igazságtalan, meg nem értett büntetés könnyen makacssághoz vezet, ilyenkor a ló erejének tudatára ébred és erővel legyőzni őket igen nehéz, ha nem lehetetlen.
   
• Milyen büntetést és milyen mértékben alkalmazzunk?
  
  A büntetés mértékének – akár a jutalomnak – egyedre kiszabottnak kell lennie, ismerve az adott ló temperamentumát, érzékenységét, „értelmességét”, kiképzettségi fokát. Csak ezeknek a tényezőknek egyidejű összevetésével dönthetünk a megfelelő büntetésről. Közömbös, lustaságra hajló lovakat alaposabban, a tüzes, „szorgalmas” lovakat enyhébben kell fenyíteni.
  
  A jól kiszabott büntetés előremozdítja a kiképzést, a túlzott inkább visszavezeti azt!
  
  Milyen eszközökkel büntethetünk. Tulajdonképpen minden lovas által használt befolyás fenyítésig fokozható. Az előremenésben beállt problémákat a csizma segítség fokozásával, szükség esetén a sarkantyú és a pálca használatával korrigálhatjuk, azonban okvetlenül meg kell említeni, hogy a stabil ülést büntetés közben ne adjuk fel, hiszen annak végeztével nem tudunk visszaállni a segítségre és így semmi értelme nem volt a fenyítésnek, formálisan a „ló győzött”.
  
  Amennyiben sarkantyút viselünk és büntetésként alkalmazni kívánjuk, azt közvetlen a heveder mögötti rövid lökéssel tegyük és úgy üljünk, mint erős combsegítségnél.
  
  Ha a ló rúg a sarkantyúra, úgy a büntetést ismételjük meg, mindaddig, amíg a ló a fenyítést el nem fogadja. Amint az elfogadja, azonnal be kell szüntetni. A sarkantyú semmiképp sem okozhat sebet a lovon.
  
  A lovaglópálca használatával – akárcsak a sarkantyúnál – elmosódik a határ a segítség és a fenyítés között. Egy testhez érintett vagy gyengéden ütögető, figyelemfelkeltő pálca még segítség, egy rövid ütés már büntetésnek számít. A pálcával való büntetésnél azon a helyen érintjük a lovat, ahova a segítséget is adtuk volna, a pálca a csizmát egyértelműsíti a ló számára, így semmiképp sem ütünk a fejére. Kivételes esetekben a vállon is pálcázhatunk.
  
  Különösen nagy súlyú neveletlenség miatt történő fenyítésnél egy nagy ütést mérjük csizmánk mögé, többet nem. Ez esetben tartsuk szem előtt a szabályt, a fél megoldás mindig hatástalan, ezért egy (!) nagy és nem két kicsi ütés.
  
  Ritán használandó büntetés a szár egyoldali erős megrántása, csak akkor alkalmazható, ha a ló helyesen adott félfelvételeinkre nem reagál és nekifeszül a szárnak, megpróbál eliramodni, kivonva magát hatásunk alól.
  
  A szár rángatása, az ún. „Arett” mindig meggondolandó, hiszen könnyen megzavarhat egy igen hasznos folyamatot, a támaszkodás elfogadását. Fiatal lovakra különösen ártalmas lehet.
  
  A ló durvább hátraléptetése, mint büntetés, hasznos lehet a száron lógó ló számára, de ezt nem szabad hosszan csinálni, mivel a hátulsó végtagban fájdalmat okozhat, ami ellenkezésre készteti a lovat.
  
  Végezetül rendreutasításként fogja fel a ló a hangos beszédet is.
  
  Minden büntetés módnál alapelv, hogy amint a büntetés elérte célját, azt azonnal be kell szüntetni és egy vele együttjáró dicsérettel meg kell erősíteni a ló bizalmát.
  
  Hangsúlyozni kell, hogy a büntetést következetesen kell alkalmazni, soha nem rossz hangulatból vagy dühből.
   
• Mikor büntessünk?
  
  A büntetésnek közvetlenül a büntetést kiváltó ok után kell következtetnie. Ha akkor nem történt meg, úgy mondjunk le róla, mert az elmaradt büntetés nem okoz annyi bajt, mint az indokolatlan.

Összefoglalva, a lovas értelemmel és befolyásaival kerüljön fölénybe lovával szemben és ne erőszakkal, hanem gondolkozva hajtassa végre akaratát.
 

szerző: Boros Sándor
cikk támogatója: nyíregyházi Fedeles Lovarda