ÚTMUTATÁS A LÓVAL VALÓ BÁNÁSHOZ

Ha el akarjuk kerülni, hogy a ló kiképzése, későbbi használata során a túlzott követelmények miatt fizikai és pszichikai károsodást szenvedjen, a lovasnak – természetesen a lovaglási ismereteken túl – bizonyos állatlélektani alapismeretekkel is kell rendelkeznie.

A ló kiegyensúlyozott idegállapotát a meg nem értő bánásmód gyorsan és tartósan károsítja, annak helyrehozása hónapokig, évekig tart, de általában labilis marad. A közvetlen következmény az idő előtti elhasználódás és károsodás, főleg a végtagokon. Ez talán furcsán hangzik, de az ideges, feszült ló mozgása mindig merev. Az izmok, „túldolgozzák” magukat, ennek egyenes következménye a lábak károsodása.

A ló kiképzéséhez az egyednek bizonyos testi és pszichiátriai érettséget kell elérnie. A megfelelő testi fejlettség a test, a végtagok olyan állapota, amikor a ló képes súlyt (a lovast) viselni károsodás nélkül.
A pszichikai fejlettség kérdésénél a mai szakirodalomban ritkán említi a fogalom tartalma szocializációs folyamatból vezethető le a legszemléletesebben.

Mint minden fiatal állat, úgy a ló is fiatalon tanul a leghatékonyabban. Igen fontos, hogy először kialakuljon a csikó-anya (anyakanca) kapcsolat. Ezen belül sajátítja el a fiatal ló az önfenntartás módjait (evés, ivás, stb.). Az anya-csikó kapcsolatot a fajtársak megismerése követi, köztük tanulja meg a társas viselkedés szabályait, beilleszkedik a közösségbe, megtanulja, hogy vannak fajtársak akiknek engedelmeskednie kell (domináns fajtárs). Ezek után ismeri meg az embert mint kiképzőt. Napjainkban ez nem minden egyed esetében valósul meg, így igen sok, elkényeztetett egykeként nevelt, együttműködésre (ló-lovas) képtelen ló látható.

Számunkra a félvér lovakkal való munka az általános, ez a fajtacsoport 3-4 éves korában éri el az alapkiképzéshez elengedhetetlen fejlettséget, ez idő előtt előképzésbe (ménesi előtréning) vehető, de komoly munkát károsodás nélkül nem bír ki.

A lovas és a lókiképző a munkája során vegye figyelembe, hogy:

• A ló testileg és viselkedésében erősen futásra, menekülésre specializált élőlény, amely csapatban él. Legnagyobb biztonságban fajtársai között érzi magát.
• A ló az embert fajához tartozónak tekinti, lovasként az embernek a domináns fajtársat kell képviselnie.
• A ló a fölérendelt fajtársaitól elsősorban jót vár, ezt a helyet megnyeri és megtartani erőszakkal lehetetlen, csak következetes értelműnkkel megszerezhető.
• Ha a ló az ember befolyása miatt hibát követ el, azt minden bizonnyal azért tette, mert nem értette meg az embert.
• Ahhoz, hogy az embert megértse, a lónak bíznia kell benne. A bizalom a megértés alapja.
• Az ember számára a lóval való megértetés eszközei, a befolyásai, segítségei és a segédeszközök.
• A biztos megértés a segítségekhez való szoktatás útján érhető el.
• A szokatlan dolgokhoz a menekülésre „beállított” lovat ésszerűen lassan kell hozzászoktatni.
• Ha a kiképzés bizonytalanságot, félelmet vált ki a lóból, azt elölről kell kezdeni (a legközelebbi stabil ponttól) számolva azzal, hogy a ló memóriája kiváló, sajnos a kellemetlen ingerekre különösen kiváló.
• A ló csak akkor képes adottságait és képességeit tejes mértékben kifejteni, ha aktuális környezete egybeesik fajának életfeltételeivel és a megkívánt teljesítménnyel.
• A lónak kiváló az időérzéke, igényli a rendszerességet és a rendet a napi munkában (kiképzés, etetés, itatás, stb.).

Az emberrel való együttlét jelentsen a ló számára biztonságot, a védettség érzését minden szituációban. A ló nevelésekor legfontosabb tulajdonságok a lovas, illetve a lókiképző részéről a lovas szakmai tudáson túl a megértés, a nyugalom és a következetesség. Az ideges, nyugtalan emberek rendszerint türelmetlenek és nem rendelkeznek a ló tanításához szükséges nyugalommal és tárgyilagossággal.

A másik véglet a szentimentális lónevelő, túlzott ok nélküli jutalmazással, dicsérettel (cukor, sárgarépa, stb.) lovát neveletlenné teszi, az így tartott lovak előbb-utóbb megkérdőjelezik és megpróbálják megfordítani az ember-ló rangsort.

Ugyanígy a ló számára értelmetlen, mérték nélküli büntetés félénkké, ellenszegülővé, sőt később rosszindulatúvá teszi a lovat, itt már a fajtárs helyett ellenséget lát az emberben.

Gyakori hiba, ha a ló nevelése, kiképzése vagy használat során tőle emberi reakciókat vagy emberi gondolkodásmódot várnak el. Minden ló valamennyi állatfajhoz hasonlóan mindig a törzsfejlődése során kialakult reflexei szerint fog cselekedni, azaz „ló módon”.

A ló idegállapotára, hangulatára való következtetésben a szem, a fül, a farok, a horkantások és az izzadás megfigyelése segíthet.

A szem a belső tulajdonságok és állapot tükre. Kifejezetten félelmet, jóindulatot, figyelmet vagy bizalmatlanságot.

Jól tájékoztat a fülek játéka is a ló hangulatáról. A hátracsapott fülek mindig rossz kedvet és védekezésre vagy támadásra való hajlandóságot jeleznek. Élénk füljáték, felálló előre irányított fülekkel figyelmet és/vagy együttműködésre való készséget mutatnak.

A laza ingó farokmozgás, megelégedett prüszkölés elengedett izomzatra, „jóleső mozgásra” utal.

A mereven hordott vagy magasra emelt farok riadtságot, ijedséget vagy izgalmat fejez ki.

Az izzadás az edzés- terhelésén kívül, különös izgalom, durva erőszakkal kikényszerített mozgásminta, vagy feladat miatt is bekövetkezhet.

Az elülső végtagjaival kaparó ló „kér” az embertől, hogy mit, azt a szituáció dönt el (takarmányt, nyugalmat). A helybenmaradáskor kaparó ló az unalmát fejezi ki.
 

szerző: Boros Sándor
cikk támogatója: nyíregyházi Fedeles Lovarda